Tejfalussy András

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

(Iratjel: szakmai-oneletrajz-ta-20120812b)

Mint villamosmérnök, 1967-től, először a Csepeli Fémmű Színesfém Kohászati Kutatóintézetében, fémfizikai területen foglalkoztam a sokváltozós hatás-kalibrálási méréstani fejlesztésekkel. Ekkor alkottam meg a Gradiens Térképezési Sorozat, majd a Hullámanalizátor software találmányaimat, amelyek nagyságrendekkel felgyorsították, pontosabbá és teljesen automatizálható is tették, nem csak a fémfizikai, de a más tudományos hatás-kalibráló és hatás optimalizáló kutatásokat, folyamat- beszabályozásokat is. Ezekre az új tudományos software-imre alapozott találmányaimmal vállalati és országos mérnöki pályázatokon díjakat nyertem, nagyszámú nemzetközi szabadalmat szereztem, és ezekre tekintettel 3 miniszteri kitüntetést is kaptam. 1974-től a Magyar Tudományos Akadémia Martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézete is elkezdte alkalmazni az általam feltalált software-t, amihez létrehoztuk az azóta is működő Gradiens Fitotront, amire, mint létesítmény tervre, USA, Kanadai, és Japán szabadalmakat is szereztünk a kutatóintézeti munkatársaimmal. 1979-81. között a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Növényvédelmi és Agrokémiai Központjában, a Hullámanalizátor software-imre alapozott hatás-kalibrálás mezőgazdasági adaptálását folytattam. 1981-ben, több korábbi munkatársammal, magánvállalkozásként létrehoztuk a GRADIENS INNOVÁCIÓS LABOR PJT-t az ipari tudományos hatáskalibráláshoz és technológia optimalizálási kutatásokhoz, s az AGROANAL TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG PJT-t a mezőgazdasági hatás-kalibrálásokhoz és technológia optimalizálásokhoz, majd az ANTIRANDOM Mezőgazdasági Mérési Szolgálat GMK-t is, a mezőgazdasági mérésekhez. Ezek a tudományos társaságok, az ok-okozati összefüggések tisztázására és ezek fontossági és megbízhatósági rangsorolásaira 1981-ben általam feltalált Automatikus Psycho-Logikai Analízis (APLA) software alkalmazásával, 1990-től minisztériumi és parlamenti szakértői munkákkal és minisztériumi környezetvédelmi pályázatok szakmai értékelésével is foglalkoztak. E software a kiszűrt zavarok között rangsorolja a korrupciók valószínűségét is. Valószínűsítem, hogy a minisztériumok emiatt igyekeznek elhárítani az Európai Uniós stb. pályázatok értékeléséhez alkalmazását. A minisztériumi alkalmazásakor ellopták az APLA software dokumentációit tőlem, majd „Expert Choice”-re átnevezve elkezdték illegálisan árusítani azzal, hogy a WORLDBANK, a NASA sőt az US AIR FORCE és számos más intézmény is már ezzel a programmal hozza a legfontosabb stratégiai döntéseit. Lehet, hogy emiatt elmarad az újabb atomháború? Az APLA (korábban „RABBI”) software-t a Hullámanalizátor/ANTIRANDOM méréseink zavarszűréséhez találtam fel, de később alkalmazhatóvá tettem bármilyen más ok-okozat összefüggés zavarszűréses értékelésére, rangsorolására is. Mostanában pl. polgármesteri hivatalok feladat ellátásának a racionalizálásához és katasztrófa elhárítási célokra is, pl. a Paksi Atomerőmű biztonságtechnikai felülvizsgálatához alkalmazzuk. Alapvetően elősegíti bármilyen életvitel- tervezési, munkatervezési, probléma elhárítási és optimalizálási feladat körültekintőbb megoldását. További fontos feladatomnak tartom, hogy társadalmi segítséggel mielőbb elháríthassam a korábbi hiányos, hamis eredményű egyetemi hatáskalibrálás oktatás és alkalmazás miatti jelenlegi káros mezőgazdasági és élelmiszer előállítási vegyszerhasználatokat. Például a kálisóval és konyhasóval mérgezően műtrágyázást, valamint a „Nemzeti sócsökkentési, Stop só program” elnevezésű aljas népirtást, amelynél az élelmiszerek nagyságrendileg növelt kálium dózisaival és nagyságrendileg lecsökkentett NaCl konyhasó dózisaival tudatosan betegítik a lakosságot. Vesebetegségeket, magas vérnyomást, rákot, fekélyt, szívbajt, meddőséget, vagyis életrövidülést és népkipusztulást okoznak, miközben az ellenkező célt hangoztatják. Ezzel összefüggésben is keresek segítőket ahhoz, hogy lelepleződjék a „12 eltitkolt hazai csőd főok, amelyek eltitkolása is hazaárulás”. Jelenleg az Agroanalízis Tudományos Társaság Környezetvédelmi- és Gazdaságosság Ellenőrző Központja PJT-nél, a Tudományos Rendőrség PJT-nél, a Verőcei Létvédő Kör PJT-nél, ill. a Magyarok Honvédelme Mozgalom keretében tevékenykedem, miközben több saját honlapot is szerkesztek. Az „Elhinni helyett, rendesen mérni kell” elvem érvényesítési kísérleteit, a nemzetközi tudományos publikációnak is számító szabadalmaimat és azokkal elért kutatási eredményeinket is bemutatják a www.aquanet.fw.hu, www.aquanet1.net.76.net és www.aquanet-apla.atw.hu honlapjaink.

Verőce, 2012. augusztus 12.                                                                   Tejfalussy András

Comments are closed.

Bad Behavior has blocked 466 access attempts in the last 7 days.